Bejegyzés fotója: Kávé élvezet | © Pixabay
A nyolcadik osztályos tanulók, akiket utánanéztem, múlt pénteken egy adventi verssel jöttek a sarkon, amit azonnal felismertem. Ezt a verset, amelynek egyszerű neve „Advent”, írta Loriot 7. december 1969-én jelent meg először, és legalábbis akkoriban erős kritika érte. 1971-ben a vers nyomtatott szövegként is megjelent a „Loriots Kleine Prózában”.
Először az 1970-es évek közepén és végén tudtam meg a versről, amikor a nővérem hazahozta az iskolából. Addig is mindenki kicsit lazábban viszonyult ehhez a vershez, mert egyrészt iskolai anyag volt, másrészt mindketten elég viccesnek találtuk. Annyira vicces, hogy advent idején együtt szavaltuk a szüleinknek. Hogy annak idején mindketten felismertük-e ennek a versnek a kirobbanó erejét, az kétséges, de egy biztos: nem kellett sok idő ahhoz, hogy fejből elmondhassuk.
És valószínűleg ennek köszönhető, hogy a verset ma is adják a diákoknak. Egy különbség azonban van: ha a vers előadását akkoriban minősítették, az azért volt, mert nem csak a maga teljességében tudta elmondani, hanem a megfelelő intonációval is ellátta - lehetőség szerint a kuplék és jambok figyelembevételével. .
Ma a kiosztott szöveglap szerint az első versszakhoz 4-es, a másodikhoz 3-as, a harmadikhoz kettős, a negyedikhez pedig 1-es tartozik. A diákok már nem bíznak a vers többi részében! Az általam felügyelt tanulók csak 4-est szerettek volna, én pedig 3-asra tudtam őket biztatni. És még egy 2-t is meg tudott fontolni.
Ami kicsit meglepett, hogy egyik diák sem találta viccesnek a verset. Amikor elmagyaráztam nekik a vers jelentését, és mindenekelőtt a nehezebb szavakat egyszerű németre fordítottam, undorítónak találták a verset.
A közel 40 év óriási különbséget mutat a diákgenerációk között. Így volt ez azoktól a tanároktól, akik ezt a verset választották - valószínűleg a századik születésnapja alkalmából Bernhard-Viktor von Bülow (Loriot) — minden bizonnyal jó szándékú, de sajnos nem sikeres.
Most remélem, hogy olvasóim egy kicsit jobban élvezik a verset. Addig is igyekszem nem túlságosan a jobbik felem útjába állni, ami az otthoni ápolást illeti – ami teljesen időszerűtlen!
Megérkezés
Kék az éjszaka. A kis csillagok villognak.
A kis hópelyhek csendesen lesüllyednek.
Edeltännlein zöld felsőjén
egy kis fehér sarok halmozódik fel.És ott, betörve az ablakon
Meleg fény töltötte be a sötétséget.
Térdelve az erdész hajlékában a gyertyafénynél
az erdész a férfiszobában.Ezen a gyönyörű éjszakán
megölte az erdészt.
Ő volt az otthoni gondozása
már régóta nagyon útban van.Így értett egyet önmagával:
Nicklaus estéjén kell lennie.
És amikor a szarvas pihenni ment,
a kis nyuszi lehunyta a szemét,Megölte őket – közvetlenül elölről
– a férj mindenek felett.
A csattanásra felébredve csak a nyúl szipog
két, három, négyszeres szippantás.És pihenj tovább édesen a sötétben,
Közben a kis csillagok édesen csillognak.
És bent a nappaliban,
onnan folyik az erdész vére.Most az erdésznek sietnie kell
hogy tisztán osszuk fel a férjet.
Gyorsan csontig súrolja
elindult Waidmann szokása szerint.Végtagot végtagra helyez nagy gonddal
– amit a férj eddig elkerült –
Megtartja a filé egy részét,
ünnepi sült darabként.És a végén összepakol - négyre megy -
a maradékot csomagolópapírba.
Úgy zeng a távolban, mint az ezüst harangok.
Kutyaugatást hallani a faluban.Ki ez egy ilyen mély éjszakában?
még mindig a hóban jár?
A Knecht Ruprechthez egy arany szán jár
fellovagolt egy szarvasra!„Hé, jó asszony, vannak még dolgaid?
örömet okozni a szegényeknek?”
Az erdész házát mély hó borítja,
de a felesége már készen áll:„A hat csomag, szent ember,
– Ez minden, amit adhatok!
Halkan csengenek az ezüst harangok.
Knecht Ruprecht útnak indul.Ég a gyertya az erdész házában.
Loriot, 7. december 1969
Egy kis csillag pislog: Advent van.
