Bejegyzés fotó: Földközi-tenger | © 8926 a Pixabay-en
A második világháború befejeztével európai elképzelésünk az összes európai demokratikus párt közös víziójává vált.
Bár a közös Európa kialakításában mindig is voltak nézeteltérések, és az is előfordult, hogy az egyes pártok időnként és nagy felhajtással kiléptek az "európai mozgalomból", de maga az elképzelés minden európai demokrata konszenzusa lett. Időközben 28 európai ország (köztük a Horvát Köztársaság) döntött úgy, hogy az Európai Unió tagjává válik; még akkor is, ha egyes politikusok ezt a populizmus támadásában már nem akarják beismerni.
Emellett még mindig van elég olyan európai ország, amely szeretne közösségünk tagja lenni, vagy számíthat arra, hogy amint függetlenségük már nem jár további előnyökkel. Emellett más államok továbbra is nagyon pozitívan állnak az európai szövetség kialakításához, és a kezdetektől támogatták azt saját forrásaikkal.
Sajnos ma el kell ismernünk, hogy az „Európai Egyesült Államok” létrehozása iránti kezdeti lelkesedés már rég átadta helyét a kis lépések politikájának.
Embertársaink nacionalizmusa gyorsabban erőre kapott, mint azt valaha is gondolhattuk volna, annak ellenére, hogy csak az utolsó világháború alatt ötvenmillió emberölés és emberölés történt. Kevesebb mint 50 évvel ezt követően Európa egyes részein a gyilkosságokat, fosztogatásokat és nemi erőszakot ideiglenesen „állami okokká” nyilvánították. Ami még rosszabb, világunk sokkal nagyobb részén mindennapi élet marad!
Ezért minden eddiginél jobban szembe kell szállnunk a nacionalizmus minden formájával, először a közvetlen közelünkben, majd azon túl is. Mert a mi európai elképzelésünk továbbra is egyedül a helyes út a világegyesülés felé, amit unokáink unokáink is remélhetőleg egyszer megtapasztalhatnak. Való igaz, hogy mindannyian örülünk annak, hogy a közelmúltban nekünk, uniós polgároknak ítélték oda a Nobel-békedíjat, és sokan üdvözöljük horvát barátainkat is új tagként, de ez nem vakíthat el bennünket közösségünk alapvető kérdései előtt. .
Az XNUMX-es évek eleje óta várunk egy „európai alkotmányra”. Még az akkor már elhatározott "európai hadsereg" is ígéret marad, és nemrégiben ismét megkérdőjelezte jelenlegi szövetségi kormányunk.
Európa nagy részén bő 60 éves béke és közös piac mellett eddig csak a határok és az euró, mint fizetőeszköz felszámolása valósult meg az Európai Unió egyes részein; és még ezek a vívmányok sincsenek többé biztonságban a nacionalistáktól.
Ezért egyre inkább rajtunk, európai föderalistákon múlik, hogy az európai eszmének ismét aktualitást adjunk. Biztosítanunk kell azt, amit már elértünk, hevesen meg kell védenünk az ígéreteket, és új dolgokkal is foglalkoznunk kell.
Közös alkotmány kell, közös kül- és biztonságpolitika, közös valuta és ennek megfelelő gazdaság- és pénzpolitika.
Kezelnünk kell az Európán belüli és Európába irányuló migrációt, és azt is biztosítanunk kell, hogy minden európai emberként élhessen és kiteljesedhessen. Ezen kívül nekünk, európaiaknak kell érvényesülnünk más közösségekkel szemben, és közös világunkban meg kell őriznünk saját identitásunkat.
Ennek során nem kerülhetjük el, és nem is szabad megkerülni a következő kérdést: Meddig juthat el Európa, vagy inkább meddig juthat el?
A helyzet az, hogy Európát nem lehet kontinensnek tekinteni, mivel már négy kontinensre kiterjed.
Tény az is, hogy bár Európát a három monoteista vallás és mindenekelőtt a kereszténység formálta, mégis az aktuális hatásoktól független oktatási, kulturális és értékközösségként határozta meg magát. Éppen ezért elengedhetetlen az „örök” tagjelölt Török Köztársaság felvétele az Európai Unióba, inkább a közel-keleti és észak-afrikai országok felvételéről kellene már beszélni.
Újra át kell gondolni az „Atlanti Unió” és az „Euraafrika” lehetőségeket is. Akár akarjuk, akár nem, gyermekeinknek legkésőbb a kínai, indiai vagy más sokkal több közösséggel kell megküzdeniük, és remélhetőleg ezután képesek lesznek megőrizni saját értékeinket, hogy végső soron kikövezzék az utat egy demokratikus, szabad, szövetségi és alárendelt világszövetség.
"HAMAROSAN a NOSZTALGIA lesz Európa másik neve."
Angela Carter, JOHN BERGER ÉS A FALU ÉLET MÚLÁSA (29. március 1987)
