határellenőrzés

Kiemelt fotó: határátkelő Ausztriába | © Reinhard Thrainer a Pixabay-en

Amint egy megbukott politikus már nem tudja, mit tegyen, bejön a határellenőrzés – a saját klientúra bekerítése csodaszerként, mint nemrégiben à la DDR. Egyrészt szakmai hozzáértést, kezdeményezőkészséget és törődést kell színlelnie, másrészt ősi reflexeket kell használnia: a többiek a hibásak.

Elszigeteléssel és kirekesztéssel megakadályozható, hogy az emberek, de nem a vírusok terjedjenek el az egész világon. Főleg azokban az időkben, amikor az emberek alig tudták elhagyni saját falujukat vagy városukat, mindenütt tombolt a pestis.

Az első világháború végén pedig, amikor a nemzetek mind a saját területükön összpontosultak, tombolt a spanyolnátha.

Még ma sem lehet megakadályozni sem a vírusok, sem az emberek terjedését. Éppen ezért értelmetlen folyamatosan új határellenőrzést vagy akár lezárást kezdeményezni.

Jobb lenne elfogadni, hogy a határellenőrzések és -lezárások csak szűkös erőforrásokat pazarolnak, és végre elkezdik jobban mérlegelni az egyéb lehetséges megoldásokat.

A lakosság kiskorú rétegeinek intenzívebb tisztázása mellett, ideértve a szabálysértések időbeni és közvetlen szankcionálását is, a meglévő monitoringot is lehetne bővíteni és professzionalizálni. Végső soron arra is gondolni kell, hogy a betegeket és az egészségügyi személyzetet a határokon túlra is szétosztják, hogy jobban és gyorsabban lehessen ellensúlyozni a főbb terjedési pontokat.

Egyetlen járványban sem tudták az emberek, akármilyen kiváltságosak is voltak, elszigetelni magukat és megvárni a járvány végét. Ha mégis szeretnéd kipróbálni magad, ajánlom elolvasásra Edgar Allan Poes"A vörös halál maszkja' 1842-től, hogy magával vigye önelszigetelődésébe; és még Giovanni Boccaccio művében már a 14. század közepén "dekameronmegfelelő következtetéseket vontak le.