Írta: Hans Muller 27. február 2022-én 14:30-kor

Ezt a cikket 9. február 2013-én írtam az EUROPA-UNION Heilbronn történetével foglalkozó munkacsoport-vezetői munkám során.

A jelenlegi európai válság idején nehéz reményteljesen írni az európai integrációs folyamatról. Az Európa iránti lelkesedés – már ha volt is ilyen a nagyközönség körében – a mélypontra került. Az euroszkepticizmus „benne”. Az euroszkeptikusok „Igen, de...”-ét megtapsolják.
Geert Mak holland publicista 2012-ben írt Mi lesz, ha Európa megbukik (1) című könyvében arra a nagy veszélyre figyelmeztet, hogy az egész európai projekt, az európaiak korábbi generációinak értékes öröksége, észrevétlenül kicsúszik a kezünkből. Óva int az állandóságra – mondhatnánk közömbösségre – való hajlamtól, mert: „Minél mélyebbek az új fejlemények mindennapi életünkre gyakorolt ​​következményei, annál inkább elfordítjuk a tekintetünket.” (2)

Távol látó gondolatvezetők

Amikor 1953 májusában hivatalosan megalakult az Európa Unió Heilbronn kerületi egyesülete, a második világháború még csak nyolc éves volt. Az európai mészárlás nemcsak a legyőzött Németországot sodorta súlyos helyzetbe, hanem a győzteseket is, például Franciaországot és Nagy-Britanniát. Háborús halottak, sebesültek és meggyilkoltak milliói – mindenféle anyagi és anyagi kár – kellett siránkozni. Nem csoda, hogy a távol látó férfiak és nők már korán elgondolkodtak azon, hogyan lehetne a kontinenst megkímélni egy újabb ilyen katasztrófától. Új alapokra kellett helyezni az emberek és hatalmak együttélését Európában, hogy elkerüljük az újabb háborút.

Nikolaus Graf von Coudenhove-Kalergi (1894 – 1972) osztrák író és politikus az egyik első gondolkodó, aki legyőzte a nacionalizmust Európában, már az 20-as években, az első világháború borzalmai nyomán kiadta a Paneuropa című kiadványt. - Szakszervezet alakult. Meg kell említeni Aristide Briand (1862-1932) francia politikust és egy ideig miniszterelnököt is.

A német szociáldemokraták már 1925-ben az Európai Egyesült Államok megalakítását szorgalmazták heidelbergi programjukban (3). 1939-ben, norvég száműzetésben Willy Brandt újságcikket jelentetett meg Európa Egyesült Államok álma (4) címmel, majd 1944 tavaszán Brandt az osztrák Bruno Kreiskyvel együtt elkezdte felvázolni a tervezetet egyfajta Az Európai Uniót anélkül, hogy akkoriban tudta volna, hogy a francia Jean Monnet – az európai integrációs folyamat egyik későbbi nagy ötletgazdája és mozgatója – Algírban is foglalkozott ilyen kérdésekkel (5).

Winston Churchill (19-1946) 1874. szeptember 1965-i zürichi beszédében, amely híressé vált, Franciaország és Németország partnerségét nevezte meg az európai család újjáalapításának szükséges első lépésének. Churchill egy olyan gyógymódról beszélt, amely néhány éven belül szabaddá és boldoggá teheti egész Európát: „Ez a gyógymód az európai nemzetek családjának megújulásában... Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell építeni.” (6)

Néhány nappal Churchill beszéde után, 21. szeptember 1946-én tizennégy európai ország és az USA képviselői a svájci Hertensteinben fogadtak el tizenkét tézist, amelyek Hertenstein Program néven váltak ismertté. Az 1. tézis így hangzik: „A szövetségi alapon felépített európai közösség minden valós unió szükséges és lényeges része.” A 4. tézis rögzíti azt, amit ma, több mint 65 évvel Hertenstein után, még mindig vitatott a megvalósítás, amikor a megvalósításról van szó; "Az Európai Unió tagjai gazdasági, politikai és katonai szuverén jogaik egy részét átruházzák az általuk megalakított szövetségre." (7)

Az európai integráció mozgatórugói közé tartozik az Európa Tanács, amelyet 1949-ben tíz állam alapított, és amely 5. május 1949-i alapszabályában azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy „szorosabb kapcsolatokat teremtsen tagjai között az eszmék védelme és előmozdítása érdekében. Az Európa Tanács munkájának legfontosabb eredménye az Emberi Jogok Európai Egyezménye (ECHR), amelyet 1950-ben fogadtak el, és mára a 47 tagállamra kötelező érvényű, és amelynek betartása amelyet a strasbourgi Európai Bíróság felügyel. A Lisszaboni Szerződéssel az Európai Unió is csatlakozott a Konventhez.

Az Európai Helyreállítási Program (ERP) – ismertebb nevén Marshall-terv – egy újabb darabja annak a kirakós játéknak Európa további fejlődésében, amelyet George C. Marshall amerikai külügyminiszter 5. június 1947-én mutatott be a diákokhoz intézett beszédében. Harvard Egyetem. „A Marshall-terv gazdasági program volt, de a válság, amelyet elhárított, politikai volt” – írja Tony Judt Európa történetében (8). „A Marshall-terv valódi haszna pszichológiai volt. Szinte azt mondhatnánk, hogy pozitívabb önképet adott az európaiaknak. Erőt nyertek, hogy végleg elbúcsúzzanak a sovinizmustól és az autoriter megoldásoktól. A közös gazdaságpolitika most már normálisnak tűnt..." (9), mert a Marshall-terv arra kényszerítette az európaiakat, hogy közösen tervezzenek és becsüljék meg beruházási szükségleteiket. „Nemcsak az Egyesült Államokkal kellett tárgyalniuk, hanem a többi európai állammal is, hiszen a cél a többoldalú gazdasági kapcsolatok mielőbbi kiépítése volt (10). Ebből a szempontból a Marshall-terv és az általa létrehozott nemzetek feletti intézmények, mint az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC) és az Európai Fizetési Unió ideális képzési és tapasztalati terepe lett a politikusok és adminisztrátorok későbbi munkájának. az európai intézményekben.

Az új Európa kezdete

Ezen történelem és a korábbi európai tapasztalatok után nem volt meglepő, hogy alig egy évbe telt, amíg a Jean Monnet által kidolgozott Schuman-tervet 18. április 1951-án aláírta a Montanunion hat alapító állama. Jean Monnet (1888-1979) – később „Európa Atyjának” nevezték – 1952 és 1954 között volt az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) újonnan létrehozott Főhatóságának első elnöke. „A hat állam indítékai a szerződés aláírására eltérőek lehetnek, de az eredmény történelmileg jelentős volt. Az a tény, hogy egykori ellenségek néhány évvel a háború vége után találtak ilyen közösséget, példátlan a világtörténelemben” (11).

Utólag el kell fogadni, hogy ez az európai dinamizmus nem ment tovább. Mindenekelőtt az a tény, hogy a Franciaország által 1950-ben javasolt Európai Védelmi Közösség (EDC) terve négy évvel később megbukott a francia nemzetgyűlésben, az európai integrációs folyamat visszalépését jelentette. Két férfi – ismét Jean Monnet és Paul Henri Spaak belga külügyminiszter (1899-1972) – indította újra a fejlődés kerekét. 25. március 1957-én Rómában ünnepélyesen aláírták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) létrehozó szerződéseket.

Nem volt világtörténelmi jelentőségű esemény, hogy 9. május 1953-én Heilbronnban formálisan megalapították az Európa-Union körzeti egyesületét. De feltételezhető, hogy az európai szellem Heilbronn alapítóiban is jelen volt. 23. március 1953-án az Európa Unió államelnöke, Esslingen polgármestere
dr Dieter Roser heilbronni kollégája, Paul Meyle támogatását kérte, hogy "az Európai Unió végre olyan munkát végezhessen Heilbronnban, amely megfelel a város méretének és fontosságának". És ez a munka még mindig folyamatban van.

bibliográfia

(1) Mak, Geert: "Mi van, ha Európa megbukik"; München 2012
(2) Mak, Geert, loc.cit., 8. o
(3) Dowe, Dieter és Klotzbach, Kurt: „A német programozási dokumentumai
Szociáldemokrácia”, Bonn 1990, 220. o
(4) Lorenz, Einhart: „Európa Egyesült Államok álma –
A fiatal Willy Brandt európai elképzelései 1940-1946"
In: "Jó úton haladunk - Willy Brandt és az európai egyesülés",
Andreas Wilkens (szerk.), Verlag JHW Dietz Nachf. Bonn 2010, 43. o.
(5) Mak, Geert, loc.cit., 19. o
(6) A beszéd szövege többször megjelent az interneten; pl a
Európai Unió Vorarlberg; 2006-ban készült, 2009-ben frissítették
(7) Hertensteiner program; Lásd a Wikipédiát, 16.11.2011. november XNUMX-án
(8) Judt, Tony: "Európa története 1945-től napjainkig";
Buchergilde Gutenberg 2005, 121. o
(9) Judt, Tony, loc.cit., 121. o
(10) Judt, Tony, loc.cit., 116. o
(11) Mai, Manfred: „Európa történelme – Manfred Mai mesélte”; Könyves Céh
Gutenberg 2007; 177. o