demokrácia modell

Bejegyzés fotója: Polgár | © Athena a Pexelsnél

Walden 1854-et ír könyve végére Henry David Thoreau a kérdés: "Egy olyan demokrácia, mint amilyennek mi ismerjük, lehetséges-e a kormányzat utolsó javítása?"

Sajnos erre a kérdésre, különösen a világ azon részein, ahol gyakran felszalad a takony a polgárok arcán, egyre gyakrabban nemmel válaszolnak, és egyből a teljesen elavult államformák kerülnek ismét játékba. A konzervatív politikusok, akik mindig úgy tettek, mintha legalább fülelnének a népre, egy ideje azt állítják, hogy valójában a császár unokái, majd azonnal von Nagy Károly legyen vagy akasztanak ki túlméretezett képeket királynőkről az irodában.

Egyre több német állampolgár tapasztalja – és most ismét teljesen nyilvánosan –, hogy az egykori diktatúrák, legyen szó a náci Németországról vagy akár az NDK-ról, valójában nem is voltak olyan rosszak. Kétségtelen, hogy jelenlegi demokráciánknak van egy problémája.

Még ha magam sem tudom, milyen kormányzati modellek lesznek a piacon néhány ezer év múlva, szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a népi uralkodás legalább akkor a legsikeresebb modellek közé tartozik. Az pedig kétségtelen, hogy a demokrácia minden megnyilvánulásában – a szocialista vagy ellenőrzött modellektől eltekintve, mivel ezek csak demokráciának álcázzák magukat – jelenleg a legkorszerűbbek az egész világon!

De amint látjuk, minden demokráciának, legyen az Svájc, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Japán vagy a miénk, megvannak a maga problémái, amelyekkel meg kell küzdenie. Az egyik ilyen probléma az, hogy egyre több polgár feltételezi, hogy a demokráciát nem a nép irányítja. A másik, hogy egyes polgárok nem is akarnak uralkodni magán, hanem izgatottan várják, hogy valaki lefújja helyettük a menetet. A harmadik, nevezetesen sok állampolgár lassan, de biztosan felismeri, hogy a (jó) szabálynak köze van a munkához is. Amivel aztán arra a következtetésre jutnak, hogy nekik nem annyira fontos a demokrácia, hogy saját munkájuk formájában foglalkozzanak vele - legalábbis addig, amíg az említett takony felfut a pofájukon. Az utolsó probléma valószínűleg olyan régi, hogy már a Bibliában is szó volt róla.

Így nem meglepő, hogy a képviseleti demokrácia modelljeit már nagyon korán kidolgozták és kormányformának választották, akárcsak saját demokráciánkat.

Évtizedeken át jómagam is a képviseleti demokrácia híve voltam, mert a demokrácia minden formája közül ez volt a legjobb módja annak, hogy lefedje államunk méretét és összetettségét, és a harmadik említett probléma is elég jól kézben tartható.

Mindeközben azonban azt kell mondanom, hogy a képviseleti demokráciánkat sok polgár szemében már nem látja olyan pozitívan, valószínűleg azért, mert egyre inkább kételkednek abban, hogy magukat képviselik-e még a képviselőik.

Egyre világosabb számomra, hogy a legtöbbünket érintő emberi hülyéskedés a képviseleti demokrácia legnagyobb ellensége. Egy dolog tehát tulajdonképpen megváltozott Németországban az elmúlt kétszáz évben, mégpedig az, hogy a több tucat német hercegből mára több ezer kis német herceg lett, akik elődeikhez hasonlóan ragaszkodnak trónjukhoz és elégedettek önmagukkal.

Ezt a hatalmas problémát csak általános terminuskorlátozással lehetne megoldani, ehhez azonban olyan forradalomra lenne szükség Németországban, amely teljesen beárnyékolná az 1848-ast – ami Németországban teljesen elképzelhetetlen.

És még ha lenne is időkorlát, az valószínűleg már nem felelne meg a mai időnek, mert a világ gyorsabban halad, mint ahogy azt mindannyian beismernénk.

Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy teljesen fel kell hagynunk a demokrácia reprezentatív modelljével, és át kell térni a közvetlen demokráciára.

Mi, németek négyévente választjuk meg kancellárjainkat és miniszterelnökeinket. És mivel a német miniszterek már nem jó köztisztviselők, így azok sem. Ezután az adott kormányfő állítja össze a saját kormányát.

A parlamenteket megszüntetik, helyettük az akkori tudományos szolgálatokat „döntéshozó ügynökségekké” bővítik. Ezek mind olyan köztisztviselőkből állnak, akik legalább 130-as IQ-val és egyetemi végzettséggel rendelkeznek, és megfelelő felvételi vizsgát kell tenniük; az eredményeket közzétesszük.

Mi, németek átvesszük a teljes törvényhozást, a kormányok továbbra is fenntartják a jogalkotási kezdeményezést, de mi, polgáraink tovább erősödnek. Valamennyi törvényjavaslatot az adott döntéshozó hatóság készít el vagy szerkeszt, és teljesen semleges módon terjeszti a szuverén - azaz nekünk - döntésre. Ezt a semlegességet „állami ok”-ra emelik, és azt a tisztviselőt, aki ennek nem tesz eleget, azonnal elbocsátják.

Minden jogalkotási kezdeményezést és határozattervezetet közzétesznek, és elvileg általános vitára bocsátanak legalább négy hétig, mielőtt az érintett német állampolgárok többségi döntést hoznának róluk.

Manapság, amikor megvan az internet, sőt az első mesterséges intelligencia-eszközök, már nem jelent társadalmi vagy technológiai problémát egy német állampolgár számára, hogy elolvassa a számlákat, ha kell, tájékozódjon, majd később döntse el, hogy lehet – nem kell.

Egy jövőbeli négynapos hét arra hívja a polgárokat, hogy egy egész napot politikával foglalkozzanak, és végül zoon politikonokká váljanak.

---

"Ha csak a Kongresszus törvényhozóinak bőbeszédű okosságára hagynánk az útmutatást, amit nem korrigálnának az évszakos tapasztalatok és az emberek tényleges panaszai, Amerika többé nem őrizné meg rangját a nemzetek között."

Henry David Thoreau, Walden (2020 [1854]: 336)