Bejegyzés fotó: mentőcsomag, támogatások, átutalásos kifizetések | © Shutterstock
Mára már az utolsó állampolgárnak is észre kellett volna vennie, hogy kialakult szociális rendszerünk már nem működik zökkenőmentesen, és ez már nagyon régóta működik.
Az első alapprobléma az, hogy többségünk továbbra is a munkán keresztül határozza meg saját létezését. Az utolsónak kell lennie, aki valóban fellázadt ez ellen a rendszer ellen Friedrich Nietzsche aki tömören kijelentette, hogy aki nem rendelkezik a nap kétharmadával, az rabszolga. A mai napig mindannyian a munkán keresztül határozzuk meg magunkat - de az okosabbak csak úgy tesznek, mintha az lenne -, és állítólag a semmittevés még mindig az ördög műve.
Még a milliárdosok sem elégedhetnek meg az egyszerű tétlenséggel, még a milliárdosok sem elégedhetnek meg az egyszerű tétlenséggel, továbbra is úgy kell tenniük a világnak, mintha naponta legalább 20 órát dolgoznának keményen, de még keményebben is – egyesek saját bánatra még ezt is megteszik; A munka határozza meg az életüket, ami munka nélkül nem létezne.
És még azokat is munkára kell kényszeríteni társadalmunkban, akik egyáltalán nem képesek félig értelmes munkát végezni – ennek okai valószínűleg sokfélék. Akik pedig dolgozhatnának, de nem akarják hülyére "dolgozni" magukat, csak hogy ne kelljen dolgozniuk.
Időközben a munkát sokan még alapjoggá is emelték, sőt többen a munkavégzési kötelezettség mellett állnak.
Számomra teljesen érthetetlen, hogy az emberek valójában nem munkára születtek, hanem azért fejlődtek olyan jól, mert folyamatosan keresték a módját, hogy legalább kevesebbet kelljen dolgozniuk. És már az őskorban is keresték az emberek a művészetet és a kultúrát, hogy elfoglalják magukat egymással, amikor elvégezték a szükséges napi munkájukat – nem dolgozni!
Unokatestvéreink az állatvilágban még mindig használják az ilyen pillanatokat a hosszabb alváshoz, vagy egyszerűen csak leülnek a meleg forrásokban pihenni.
A második alapprobléma az, hogy még mindig van egy minimális munka, amit el kell végezni ahhoz, hogy minden ember számára kényelmes életet biztosítsunk. A kihívás itt az, hogy ki dolgozik és ki nem. Az első alapvető probléma, ahogy egyre gyakrabban kiderül, nem a második alapvető probléma megoldása. A rabszolgatartó társadalom, akár az ókorban, akár ma is megfigyelhető, szintén nem a megfelelő út.
A helyes út továbbra is nagyon bonyolult és összetett lesz, de a technológiai fejlődés továbbra is segítségünkre lesz, mint mindig. Az automatizálás és a robotizálás két ígéretes kulcsszó itt. A kihívás itt az, hogy a társadalmi fejlődésnek lépést kell tartania a technológiai fejlődéssel. Mindenesetre feltétlenül újra kell definiálnunk a munkáról alkotott elképzelésünket!
A harmadik alapprobléma nem az, hogy társadalmunk minden tagjának tudnia kell élni, mert ez magától értetődő és egyben egyetemes emberi jog is, hanem az, hogy minden társadalomnak ezt is magától értetődővé kell tennie, azaz finanszíroznia kell. .
A kihívás itt az, hogy Európában, és különösen Németországban az emberi lét minimumkövetelményeit a világ többi részével ellentétben túlzottan megemelték. Olyannyira, hogy az európaiak kevesebb, mint 5%-a fogyasztja el a világszerte elérhető szociális juttatások bő 50%-át – ez egyébként olyan egyensúlyhiány, amely nem maradhat további következmények nélkül, mint pl. B. Európán belüli és Európába irányuló migrációs mozgások vagy a korábban félúton működő világkereskedelem további destabilizálása.
Ahhoz, hogy az adók és kiadások közötti eltérést egyáltalán finanszírozni lehessen, a szükséges, de veszteséges munkahelyeket vagy automatizálni kell, vagy ki kell szervezni az alacsony bérű országokba. Mint azt most megtudjuk, ez utóbbi csak egy működő, munkamegosztáson alapuló világgazdaságban lehet sikeres.
Az Európában fennmaradó munkahelyeknek vagy nagyon jövedelmezőnek kell lenniük, mert szinte teljes egészében az egész szociális rendszert finanszírozzák, vagy pedig feltétlenül szükségesnek kell lenniük európai társadalmunk működéséhez. Utóbbi esetében elengedhetetlen lenne, hogy ezeket a munkahelyeket a lehető leghatékonyabban tervezzék meg és biztosítsák a személyzetet.
Ennek a harmadik alapvető problémának a legnagyobb akadálya maga az első alapvető probléma, nevezetesen az, hogy túl sok hamis munkahelyet hozunk létre és tartunk fenn szükségtelenül a rendszer számára. Ez magában foglalja a teljes úgynevezett második és harmadik munkaerőpiacot, amely – akárhogyan is nézzük – végső soron mindig problémát jelent társadalmunknak. Még akkor is, ha azzal indokolja, hogy mindenkinek joga van munkával valósítani önmagát, vagy rámutat arra, hogy ezek az emberek később visszatérhetnek az elsődleges munkaerőpiacra. De akkor csak azt a részt állítom, amire nincs szükségünk, vagy alig engedhetjük meg magunknak.
Ha valaki a második és a harmadik munkaerőpiacot továbbra is tisztán luxusproblémának tekinti, amelyet továbbra is meg szeretne engedni magának, mindazonáltal és egyre inkább rá kell mutatnia a színlelt munka nagyobb részére, mégpedig az adminisztratív munka jó 50%-ára. alkalmazottak és a banki alkalmazottak, biztosítótársaságok vagy adótanácsadók jó 80%-a. Még ha ez a látszatmunka támogatná is a rendszert, lerombolja azt azáltal, hogy megakadályozza a ténylegesen szükséges állások betöltését. A sztrájkolni vágyó mozdonyvezetőkről ne is beszéljünk, akiknek hiánya egész társadalmunkat segítené, működőbbé tenné a helyi és távolsági tömegközlekedést. Mindannyian ismerünk más ilyen munkákat, amelyek munkába állnak, de összességében csak károsítják jelenlegi szociális rendszerünket.
És így az sem segít, ha minél több embert, és természetesen nem új bevándorlót viszünk alacsony bérbe. Összességében véve még a leghatékonyabb olcsó hajvágó vagy döner kebab árus sem lesz haszna jelenlegi szociális rendszerünknek. Ha ezeket az embereket, akár itt születtek, akár most költöztek ide, szeretnénk foglalkoztatni, akkor akár rendkívül jövedelmező, akár a társadalom számára feltétlenül szükséges munkakörben, mint pl. B. törődés.
A fent említett három alapproblémából egyetlen járható kiutat látok, mégpedig az oktatás alapvető állampolgári kötelességgé emelését, valamint az oktatási erőfeszítések hiányának hatékony és fenntartható szankcionálását. Összességében: hatékonyabbá kell tennünk társadalmunkat, ráadásul csak nagyon kevés kivétellel fogadjuk el és toleráljuk a hamis munkát.
A munkának olyan drágának kell lennie, hogy meg kell engedni és akarni is kell. Aki nem tud vagy nem akar dolgozni, azt továbbra is hivatalosan támogatja a szociális rendszer, és vagy talál magának társadalmilag releváns munkát, vagy kábítószerrel próbál szerencsét, egy virtuális világban, vagy egész nap egyszerűen tévét és YouTube-ot néz. Videók – vagy üljünk a pezsgőfürdőben, mint az unokatestvéreink.
Ha sikerül gazdaságunkat és társadalmunkat a lehető leghatékonyabban és legjövedelmezőbben tartani, akkor a meglévő társadalmi rendszerünket még jó ideig fenn tudjuk tartani.
Végső soron azonban összeomlik a társadalmi rendszerünk, mert a világ fentebb leírt egyenlőtlenségét kompenzálni kell, és ezt meg is kell tenni - akár akarjuk, akár nem!
Az egyetlen esély az lenne, ha a világ többi részét fokozatosan úgy tudnánk fejleszteni, hogy az megközelítse a saját szintünket - de itt is kölcsönös lenne a közelítés!
Sajnos azonban mi, mint társadalom másképp fogunk reagálni, és továbbra is megpróbáljuk fenntartani az illúziós világokat, ameddig csak lehet.
függelék 19.8.2023
Íme egy újabb gondolata a Twittertől. A „képzett” munkaerő csak a szemetet hordja ki.
