8.1.02024

Hozzájárulás fotó: Képernyőkép az állam kormányának „A parasztháború 500 éve” című weboldaláról | © The Land

Haza film

Detlef Stern az övében vagyok legutóbbi blogbejegyzés felhívta a figyelmet a szabadúszó művész és illusztrátor által készített „helyi filmre”. Natalis Lorenz elkészült. A „Tales of the Undead Beats” című animációs projektjét egy YouTube-videóban mutatja be. Ott találod a csatornáját is, amelyen ennek a 2015-ös, kissé eltérő helyi filmnek az összes évada látható.

És most már azt is tudom, miért nem volt több pénz az európai találkozási pontra – a városvezetésben is meg kell határozni a prioritásokat.

Érdekes módon a legutóbbi önkormányzati választási kampányban is mutattunk egyet Helyi film városunkról. Ez azonban jobban megfelelt Heilbronn valamivel idősebb lakóinak.

Parasztháború

Baden-Württemberg az 1524-es és 1525-ös parasztháborút tiszteli nagy országos kiállítás. A Bad Schussenried-i kultúrtörténeti kiállítás mellett Stuttgartban interaktív kiállítást és „gyerekek gyakorlati kiállítását” is tervezik. Nem remélem, hogy az úgynevezett gyerekek részvételi kiállításának mottója lesz: „Háborút játszunk”.

Államunk kormánya a parasztháborút a demokrácia és az önrendelkezés megteremtésének kísérleteként dicsőíti, és valószínűleg örülhetünk annak, hogy az akkori parasztvezetőket nem teszik felelőssé a nemekért, a nők jogaiért és az LMBT mozgalomért.

Winfried Kretschmann a következőképpen idézik: „Csak akkor tanulhatunk jelenünkről és jövőnkről, ha a múltra tekintünk, és láthatóvá és kézzelfoghatóvá tesszük. Egy pillantás az 1524/25-ös évre tehát a jelenben is távlatokat nyit.” ​​– egyes gazdálkodók most talán túlságosan is szó szerint veszik.

Mindenesetre ez a kiállítás nekünk, adófizetőknek legalább 7 millió euróba fog kerülni, és azt mutatja, hogy Baden-Württembergben még mindig több adópénz áll rendelkezésünkre, mint amennyit politikusaink el tudnak dobni. És amíg az Unió társkormányzik, valószínűleg semmi sem fog változni, legalábbis ami azt illeti, hogy kidobják a pénzt az ablakon.

És ha az Unió nem kormányoz közösen, és Kohl kasszája gyorsabban ürül ki, mint ahogyan a képviselők tartottak, akkor egyre hevesebben nyomulnak vissza az etetővályúkhoz. Tehát jó dolog, hogy a mindenkori utódkormánynak meg kell próbálnia, pusztán szükségből, úgy igazgatni a dolgokat, mint egy sváb háziasszony, és nem csak szavakkal.

Az Unió ellenzéki vezetői tehát nagyon örülhetnek, hogy vannak köztük olyanok, mint pl. b. Joachim Rukwied, parasztvezérek és szubvenciókirályok is. De még inkább arról, hogy gazdáinkat ma is nagyon könnyen és nagyon jól ki lehet aknázni mindenféle célra, mint 500 évvel ezelőtt.

És ha Friedrich Merz, Markus Soder s akiknek a párttársai nem jutnak túl gyorsan a régi mézesfazékhoz, akkor nem csak „meleg ősz”, hanem összességében forró év lesz. Az uniós képviselők többletbevétele tovább csökken, és sok exminiszternek már most is el kell adnia első házát és lakását – ami valószínűleg sokkal rosszabb, mint a mezőgazdasági gázolaj megadóztatása.

A szóban forgó politikusok ezt nyilván nem veszik figyelembe Alice Weidel, Sarah Wagenknecht és Bernd Höcke Több jelölt van a rajtkockákban, akik nagyobb valószínűséggel profitálnak a felkelésekből, mint azok, akik eleve tönkretették a gazdalevest.

A kérdés tehát továbbra is fennáll, gazdáink továbbra is hagyják-e magukat elégetni mások érdekeiért? Ezzel kapcsolatban remélem, hogy az állami nagykiállítás azt a kérdést is megvitatja majd, hogy valójában kinek volt akkori haszna a parasztháborúból? – Attól tartok, nem a gazdák. És talán, Kretschmannt parafrazálva, ebből tanulhatnánk valamit a 2024-es évre – a jövőről nem is merek beszélni.

Összehasonlítás

Ma kicsit lelassítottam az utamat a meseno busszal és mivel kicsit kevés volt a beszedett áru, valószínűleg pár embernek meg kell húznia egy kicsit a nadrágszíjat a héten.

Miközben egyik-másik traktor mögött csoszogtam, először az jutott eszembe, hogy az előttem toporgó 300 000 eurós szörnyetegből mennyit fizettem ki az adópénzemmel. Aztán kicsit elzavartam, mert elhajtottam egy akasztófa mellett, ahová valaki teátrálisan kiakasztott egy közlekedési lámpát – nagyon igyekezett, mert még mindig világít. Ahogy elhaladtam néhány szép tábla mellett, ahol korrekt árakat kértek, nem tudtam nem gondolni egy ősrégi francia viccre.

Egy titkárnő dühösen jön a főnökéhez, és teljesítményarányos fizetést követel.

Aztán azt válaszolja, hogy nem hagyhatja, hogy éhezzen.

Mindjárt

Mindenesetre akkor feltettem magamnak a kérdést, vajon tudják-e gazdáink egyáltalán, hogy egy évtizedes, teljesen elhibázott politika áldozatai, amely a piacot tervgazdaságra és olyan támogatásokra cserélte, amelyek csak a nagygazdák és a mezőgazdasági társaságok javát szolgálják. A gazdák is tudják, hogy csak a mezőgazdasági gázolaj-támogatással és egyéb apró pénzajándékokkal hallgatták el őket?

Tudniuk kellett volna, és bűnrészesek is voltak ezen ajándékok elfogadásában. És ha a vajhegyek nőnek tovább hazánkban, nem pedig az adóssághegyek, akkor a jelenlegi szövetségi kormány semmit sem változtatott volna ezen a gazdasági és társadalmi csaláson, és gazdáink továbbra is védik és simogatják a traktoraikat a garázsaikban.

De most jöjjön a tiltakozó gazdálkodók és a „klímaragasztók” bejelentett összehasonlítása. Mindketten az utcára viszik tiltakozásukat, és megpróbálják túszul ejteni polgártársaikat. Mindkét csoport veszélyezteti a közúti forgalmat, és azt is biztosítja, hogy néhány beteg vagy sérült állampolgár túl későn érjen el a kórházakba. A gazdák szervezettebbek, támogatást kapnak a demokrácia ellenségeitől és az etetővályúk felé nyomuló ellenzéktől is. A „klímaragasztók” a nagyobb jóért küzdenek, egyedül a gazdák panaszkodnak a támogatások elvesztése miatt.

A demonstrációhoz való jogunk helyes és fontos! Fel kell tennünk azonban a kérdést, hogy csak akkor élhetünk-e ezzel a jogunkkal, ha ezzel a lehető legnagyobb kárt polgártársainknak, és nem a tényleges jogosultaknak okozzuk?

Fel kell tennie maguknak ezt a kérdést Putyin tanítványai a vasutas szakszervezetből? Mert a mindannyiunknak okozott káron túl a demokráciánk is egyre inkább leépül – és ez lehet túl sok tüntető valódi célja; ellentétben más nyilatkozatokkal és közleményekkel.

Ami nem jelenti azt, hogy ellenzem a tüntetők követeléseit. Sürgősen fokozottabb környezetvédelemre van szükségünk, végre fenntartható és működőképes mezőgazdaságra, valamint megbízható helyi és távolsági tömegközlekedésre is szükségünk van.

A kérdés továbbra is az, hogy a mostani tüntetésekkel és blokádokkal ez sikerül-e? Attól tartok, nem!

---