A jövő Európájának ilyennek kell lennie, vagy nem lesz (többet).

5
(1)

Bejegyzés fotó: Összeomló európai zászló | © Shutterstock

A – olykor igen meggyőző – nyilatkozatok alkalmával a Christian Moss és Heinrich Kümmerle Európa - mint a világpolitika jelentős ereje - fejlődéséről, összefonódásáról és önfojtásáról szeretnék néhány vázlatos gondolatot megosztani az európai politika általam szükségesnek ítélt irányváltásával kapcsolatban - azzal a megjegyzéssel kiegészítve, hogy a galaxis azonban , nem ad okot, meg tudjuk még csinálni! 

Mivel jelenleg úgysem van más választásunk, a globális erőviszonyokra, a konfliktussorokra és a nyilvánvaló konfliktusokra tekintettel - elsősorban minden további "értékreferencia" nélkül - világossá kell tennünk magunknak, hogy szerencsére vagy nagy mértékben Valószínűsíthető, hogy többek között a háború utáni évtizedekre hivatkozva továbbra is messzemenő érdekpárhuzamban leszünk az USA-val, még akkor is, ha némelyikük a legrosszabb „gazemberek”, semmiképpen nem a béke angyalai. 

Ebbe beletartozik az is, hogy az USA – egy teljesen más történelemmel, egyben sajátos alapítási történettel, amely továbbra is érezteti hatását, teljesen más geopolitikai helyzettel és hatalmi struktúrával – magát Európát nem tekinti teljesen nélkülözhetetlen szemfényvesztőnek. Mi azonban rendkívül fontosak vagyunk számukra, hogy valószínűleg a jövőben is mindent megtegyenek, hogy együtt dolgozzanak velünk, és sokat tegyenek a mi érdekünkben, mindaddig, amíg ez nem veszélyezteti a saját létüket. .. és mi talán egyszer te is teszünk valami lényegeset. 

Ez azonban – nemcsak méltóság, hanem érdemi beleszólás okán is – azt feltételezi, hogy Európa a geopolitikailag döntő konfliktusokat és az ellentétes érdekeket egészen más súllyal, azaz egy kvantumugrással, hatékonyabb katonai és hatékonyabb katonai erővel tudja felvinni. kiadások. Szabadbérlettel nem lehet egyszerre kereskedelmi nagyhatalom és katonai törpe, mindkettőben az élen kell állni. Ez mutatja az utolsó alvót – a politikai tudatállapotot, amely Németországban régóta általános – a környék legújabb fejleményét. 

Egy ilyen mennyiségi ugrás azt feltételezi, hogy az EGK megalapítása óta Európa magországai, amelyek a legtöbb kulturális és érdeklődési körben a háború utáni párhuzamossággal rendelkeznek, azaz Németország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg vagy valami hasonló , itt - adott páneurópai struktúrák vagy itt - lehetőleg koordináljanak, ebből kifejezetten kihagyva a többi országot is, amelyek csak akkor kerülhetnek ebbe a csoportba, ha hajlandóak teljes mértékben betartani azokat.

Azonban, hogy itt ne legyen akadálya a döntéshozatalnak, az EU-ban előrehaladott, szisztematikus, versenyképtelen szupranacionális ipari és kereskedelmi megállapodásokat is csak ebben a körben kell életbe léptetni, ami túlmutat a korábbi oda-vissza. hogy a közgazdaságtanban sincs cseresznyeszedés a bámészkodók részéről, miközben a katonaságban kerülik a nehéz munkát. 

Itt kell megírni egy szinergetikus katonai, gazdaság- és pénzügypolitikai menetrendet a következő tíz évre egyértelmű mérföldkövekkel. Addig is és azon túl is úgy gondolom, hogy a brüsszeli fejleményeket, nem csak a bürokratikusakat, tovább lehet tolni – de lehetőleg nem is „szétteríteni” –, hogy a többit is – történelmileg is másként – megőrizzük, ha hülyeség lesz. a konvergencia felé kanyarodva az elkövetkező évtizedekre vagy újabb csatlakozó országokra vagy akár tagjelöltekre, ha úgy kívánják. De ne tovább, kérem, azzal, hogy önmegtagadásig merkeloid kúszik utánuk. 

Ebben az összefüggésben természetesen dicséretes, ha végre beindul például a Magyarországgal és annak korrupt összszerkezetével szembeni feltételes mechanizmus, sajnos az év őszéig tartó további működési tilalom mellett. Még mindig a fülemben cseng, hogyan Christian Moss jelezte, hogy még a Brüsszelben és Strasbourgban is nyitva álló javaslatok és lehetőségek előtt álló magyar európai parlamenti képviselőket saját titkosszolgálatuk szemrevételezi és hazájukban zaklatja. Az ilyesmit "európai maghanggal" kell tudni megnevezni és szankcionálni, nem csak Németország vagy Franciaország, Ausztria vagy a Bizottság stb. - nagyképű, de félénk - nemzeti gesztusaként, anélkül, hogy mindenkinek egyet kellene értenie. vagy egyszerűen nem értesz egyet a bizalommal. 

A „mag-Európa” semmi esetre sem léphet fel agresszíven „Európa többi részével”, hanem – ha a siker teljesen automatikusan megtörténik – váljon példaképévé, akit inkább ma követnek, mint holnap, kötelezően kormányközi megállapodások révén. Ahhoz, hogy ez a mag-Európa kisugárzása kibontakozzon - nem a nagy értékei, hanem a nagyszerű teljesítménye miatt -, többé ne hordd magad előtt ezeket a szörnyű "értékeket" monstranciaként, hanem "beárazd" ​​őket kimondatlanul és magától értetődően, mivel ezek kifejezetten a mag európai országok között vannak, így vagy úgy nagyon hasonlóak vagy akár egybevágóak is. 

Mindenekelőtt nem szabad az alternatívák vélt hiányában dagonyázni – szinte helyettesítőként, miután rendszeres kudarcot vallanak az érdemi kérdésekben, és nagy vonzerővel, csak önmagukba szellőzve. Az emberi jogokat például nagyon érdemben, de korlátozottan, értelmezést nem igénylő módon, azaz csak „kicsi, értékes edényekben” kell érvényesíteni és követelni, de nem úgy, hogy azokat a politika minden területére egyre tovább csiszolják, ügyvédek egész zászlóaljai legyenek velük elfoglalva, így kell lennie. Hajtsd ki ebből az Európából a lendületet, a bátorságot és az önhatékonyságot, csak azért, mert talán valamelyik országban - tetszik Klaus von Dohnanyi olyan csodálatosan példaként emlegetve Magyarország számára - a tízéveseknek szóló tankönyvekben nincs benne, hogy a homoszexualitás egyáltalán nem probléma. Ez igaz a felvilágosult-ideális értelemben vagy kell, és ennek figyelmen kívül hagyása sok ember számára fájdalmas, de nem kínzásról vagy szabadságelvonásról van szó, és semmiről, amit határozottan és hosszan kell megvitatni. előkelő helyet foglal el a médiában, különösen akkor, ha a teljes népesség még nem érte el a gondolatait!

Bárki, aki egy pillanatra átgondolja, milyen mélyrehatóan jelentek meg a társadalmi és filozófiai fogalmak saját eszmetörténetünkben – és ezeken is „elgondolkodhatunk”, mint például Nietzsche és mások mélyen antidemokratikus elmélkedései, amelyek nem teljesen ostobák. - rájön, hogy demokratikus társadalmi berendezkedésünkről nagyon is meg lehet győződni, de semmiképpen sem alternatívák nélkül, ezért megőrzése érdekében esetleg nagyon komoly elkötelezettséget igényel. A demokrácia nem abszolútum. Inkább az őrülettel határos tévedés azt feltételezni, hogy valahogy így van – ez egy olyan hiba is, amely azt is biztosítja, hogy ne védekezzen, és ne viselkedjen addig, amíg szükséges, hanem hangosan bömböl, mint egy birka, mert azt hiszi, hogy ez a farkas tényleges érdeke. 

Bárki, aki látta, hogy egyes kínaiak milyen lelkesen fejezték ki magukat az utcán arról, hogy országuk valóban képes „túljutni” a koronajárványon, ellentétben a Nyugattal – persze valószínűleg nagyon korán, mert a nagy vég még várat magára. őket , de legalábbis önfelrótt kontrasztban vitathatatlanul sok egyéb fájdalom miatt (!) - , világosnak kell lennie számára, hogy ki tudunk és kell is kiállnunk a rendszerünkért, az eddigieknél jobban, de mindenekelőtt ésszel. Nem értünk véget a történetnek - például egy történet, amely továbbra is csak bohózatból és rajtunk kívüli hülyeségből alakul ki, és figyelmen kívül hagyja, hogy valójában már magához tért. Aki így gondolkodik, az elpusztul, de aztán a valóságban egészen felháborítónak találja... de ennek ellenére energikusan nevelje fel: mint egy kisgyerek, aki a szülőket hibáztatja, mert nem kellett kesztyűt venni, de most már az ujjaik fagyasztó.

Európának, hazámnak, családomnak, gyermekeimnek és magamnak végre valami mást kívánok, mint ezt a sok fecsegést és túl kevés anyagot! Lehetséges, hogy a vasfüggöny leomlása után az egyre nagyobb és széttagoltabb Európa szükségszerűvé vált. Az a tény, hogy ez politikai törpeséghez vezetett és vezet ma is, tény Helmut Schmidt gyakran világossá tették. Most ebben a háborúban, amelyben Európa eme politikai eltörpülése – amelyet a német-merkeliai politikusok túl sokáig fogadtak el és biztattak, még ha nem is akartak – viseli a döntő felelősséget, meg kell fordítani a kormányt: meg kell állni a bénulásnak! 

És nincsenek társadalmi-fogalmi vagy értékbeli különbségeink Európa magjában, így nagyjából magától értetődő, hogy összetartunk, mert legalább mi vagyunk az európai magok - a fent leírt értelemben, még ha történelmileg talán nem is teljesen. helyes – életfelfogásunk középpontjában álló további állandó vita nélkül is. Ha valaki „pusztán szórakozásból” népszavazást tartana a fentebb leírt „kombinált napirendről” – nem alkotmányos kérdésekről vagy hasonlókról, ami szintén szép, de a lovat a gyeplő elé helyezi –, akkor is biztosan megtörténne. A sok évtizedes mentális „vándorlás” ellenére a nagyon nagy többség – maximálisan undorodva az egyre barátságtalanabb regionális és globális szomszédságban vágtázó képtelenségeinktől – az energetikai önerő-erősítésre szavaz: Apránként, gyorsan és elriaszthatatlanul! Senki sem akar bunkó lenni, főleg a kontinens bizonytalan szeglete!


Az Európa-Uniónak most is keményebben, igényesebben kell hallatnia magát Európa fennmaradása érdekében, és ha kell, habozás nélkül sarkító módon is! A befogadás szép, de a kirekesztés néha elkerülhetetlen!

"Az európai lét válságának csak két kiútja van: Európa pusztulása az élet racionális értelmétől való elidegenedésben, hanyatlása a szellem ellenségeskedésébe és a barbárságba, vagy Európa újjászületése a filozófia szelleméből."

Edmund Husserl, Az európai emberiség és filozófia válsága, Előadás 7. május 10-én és 1935-én Bécsben

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

A bejegyzés értékeléséhez kattintson a csillagokra!

Átlagos értékelés 5 / 5. Vélemények száma: 1

Még nincsenek vélemények.

Sajnálom, hogy a bejegyzés nem volt hasznos számodra!

Hadd javítsam ezt a bejegyzést!

Hogyan javíthatom ezt a bejegyzést?

Oldalmegtekintések: 5 | Ma: 1 | 22.10.2023. október XNUMX-től számítva

Ossza meg: