A hét zenei videója

Kiemelt fotó: Koncert | © Kép: Pexels a Pixabay-en

Ha az első kritikusok azt írják, hogy a ma megjelent The Cure album az az album, amely 1982-ből követheti a „Pornography”-t – talán a Bloodflowers (2000) mellett –, akkor legalább a legjobb a „Disintegration” (1989) óta, akkor írnom kell egy megfelelőt. azonnal posztolni. „Akkor” a „Pornográfia” lemez a következőképpen kezdődött – Nem számít, ha mindannyian meghalunk. és alig 42 évvel később a legutóbbi lemez – ami teljesen meglepett – a „Songs of a Lost World” címet viseli.

Míg a „Disintegration” (1989) később pontot szerzett a „Lullaby”-vel és a „Love Song”-val, a „Pornográfia” még mindig nagyon sötét volt. Mindeközben mindannyiunknak – legalábbis a legtöbbünknek – sok idő kellett ahhoz, hogy meghaljunk, még az operákban is gyorsabban halnak meg a főszereplők.

A The Cure-t 1976-ban alapították a zenekar vezetőjével Robert Smith ma a csoport egyetlen aktív tagja. A New York Times is kissé meglepettnek tűnik, megjegyezve, hogy az új lemez „nyolc dalból álló sorozat kétségbeesésből, dühből és egy olyan életről – és talán egy bolygóról – töprengő gondolatokból, amelyek beleestek abba, amibe beleesett [Robert Smith] „kérlelhetetlen csúszásnak” nevezi”.

Amíg mindannyian nem hallgathatjuk meg a teljes albumot, néhányan emlékezhetnek a The Cure más dalaira, mint például a „Boys Don't Cry” (1979), a „Just Like Heaven” (1987) vagy a „Friday I'm in Love” (1992). .

Az új lemez a fenti „Alone” dallal kezdődik, amely tulajdonképpen a „Pornography” „One Hundred Years” című dalára utal, és a nyolcadik „Endsong” című dallal ér véget.

Akár valójában Robert SmithValószínűleg a vásárlók döntik el, mi lesz az utolsó dal vagy album. Nagyon hasonló lesz Donald Trump nyugtája néhány napon belül megérkezik, 5. november 2024-én. Ha mindannyian nagyon szerencsétlenek vagyunk, akkor az utóbbi virágzik igazán.

Addig a következő dallal folytatom.

PS