Bejegyzés fotó: Menekülthajó a Földközi-tengeren | © Pixabay
Néhány hete a médiában széles körben beszámoltak a Földközi-tengeren keresztül az Európai Unióba bejutni próbáló menekültek tragikusabbnál tragikusabb helyzetéről, és európai társadalmaink is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A lakosság számos részének „védekező reakcióin” túlmenően a menekültekkel való szolidaritás ismétlődő demonstrációi és egyéni megsegítési kísérletek is zajlanak.
Emellett számos bevett "segélyszervezet", valamint politikus, felismerve esélyét, hogy ezzel a témával megerősítse pozícióját, a fuldoklók hátán próbál profitot termelni. A menekültek a legkülönfélébb érdekek közé kerülnek, és most abban kell reménykedniük, hogy azon kevesek közé tartoznak, akik élve megúszhatják ezt a katasztrofális helyzetet.
A közhiedelemmel ellentétben a mediterrán dráma nem újdonság, és nem is okoz meglepetést minden felelős és érdeklődő számára. Meggyőződésem, hogy felelős politikusaink tudatosan idézték elő ezt a helyzetet évtizedek óta, és ezt a mottó szerint: "Ha egyszer a szekér nekiütközött a falnak, a gyors és olcsó megoldások elegendőek ahhoz, hogy saját lakosságunkat segítsük a katasztrófával szemben. hogy tudjunk néhány engedményt kicsavarni”.
Tekintettel az „idő szorítására” és a „tragédiára”, a felelősöknek már nem kell átgondolt, fenntartható és hosszú távú megoldásokat kínálniuk. Ez végső soron a politikusok és szavazóik számára előnyös helyzetet eredményez. Éppen ezért a következő hetekben-hónapokban is sok "kozmetikával" fogunk találkozni, de csak addig, amíg más katasztrófák meg nem varázsolják az Európai Unió lakosságát.
Már az 1950-es években a látnoki politikusok Európában és azon túl is az „Európai Egyesült Államokat” célozták meg, hogy minél több ember számára jobb jövőt hozzanak létre. Már egy lépéssel előre gondolkodtak. Mert a világháború vége egyben azt is jelentette, hogy az egykori európai gyarmatok Afrikában immár magukra maradtak, nemcsak az európai örökségekkel kellett megküzdeniük, hanem a globális versenytársakkal is.
A kialakult nehéz helyzetre való tekintettel és Európa felelősségének tudatában a politikusok, mint pl Robert Schuman „Euraafrika[1]”: Európa egyesítése mellett az afrikai nemzeteknek is össze kell fogniuk, és mindkét közösségnek egymással szoros együttműködésben részesülnie kell a másik előnyeiből. Ez legalább erősen korlátozta volna a migrációs mozgásokat, de mindenképpen lehetővé tette volna azok koordinálását.
A nacionalisták újjáéledésével lelassult az európai egyesülési folyamat, másrészt Afrika továbbra is Európa hátsó udvara és olcsó nyersanyagszállítója volt az egész világnak. Ez növelte az Európára nehezedő migrációs nyomást, és egyes nemzetek (például Franciaország) már elkezdték nagyobb befogadótáborok tervezését országukon belül. Újra és újra megindultak a nemzeti fejlesztési segélyprogramok is, amelyek bevallottan enyhítették a legsúlyosabb katasztrófákat, de anélkül, hogy az okokkal küzdöttek volna.
Európa további egyesülése során nemcsak megerősödött az Európai Unió, ami ma már szinte lehetetlenné teszi a legális EU-ba menekülést, hanem az európai beállítottságú erők is legkésőbb a hetvenes évektől újra és újra próbálkoztak, hogy legalább életképes megoldást találjanak a migrációs mozgalmakra.
Ez az új pragmatikus megközelítés egy „Mediterrán Unió” létrehozását irányozta elő. Ez az elképzelés ősi tapasztalatokon (Mare Nostrum) és azon a tényen alapult, hogy a szemközti part nélkül egyetlen víztestet sem lehet irányítani. Valamennyi mediterrán ország megerősödése nemcsak gazdasági, technológiai és társadalmi előrelépést tesz lehetővé, hanem azt is meg kell akadályoznia, hogy a Földközi-tenger nehezen ellenőrizhető határré váljon. Az egész Afrikára várható gazdasági fellendülés gyengíti a migrációs mozgásokat, és egyben ahhoz is vezet, hogy a bevándorlási hullámokat már a Szahara csúcspontján is kordában tudják tartani.
Legkésőbb az arab tavasz óta sajnos világossá vált, hogy Európában a nacionalisták sem támogatják ezt a megközelítést. És legkésőbb mostanra mindenkinek világossá kellett lennie, hogy a migrációs mozgalmak megállíthatatlanul gurulnak Európa felé. A Földközi-tenger így az európaiak nyaralóhelyéből a segítséget keresők halálcsapdájává változott.
Éppen ezért személy szerint csak botrányosnak tudom minősíteni azt a jelenleg népszerű megoldást, hogy néhány hadihajóval kihalásznak néhány menekültet a Földközi-tengerből, és ezt a sajtó segítségével a lehető leghatékonyabban teszik.
Mindazonáltal néhány napja összeállítottam a kezdeti gondolatokat a nemrégiben kiírt „Mare Europeaum” hadműveletről, mint lehetséges vitaalapról, és remélem, politikusaink képesek lesznek milliárdos nagyságrendben biztosítani a szükséges forrásokat és forrásokat ahhoz, hogy európai értékek nem csatlakoznak a Földközi-tengeren elveszett afrikai menekültekhez.
------------------------
[1] Robert Schuman: „Európáért” (2. kiadás, 2010: 104)
"Créer le navire ce n'est point tisser les toiles, forger les clous, lire les astres, mais bien donner le goût de la mer qui est un, et à la lumière duquel il n'est plus rien qui soit contradictoire mais communauté dans szerelmem."
Antoine de Saint-Exupéry, Citadella (1948, LXXV)
