Éljen a francia-német barátság

5
(1)

Kiemelt fotó: Francia-német barátság | © Shutterstock

Egyszer megtettem azt az őrült kísérletet, hogy két oldalon összefoglaljam a 400 éves francia-német történelmet. Még akkor is, ha bizonyos dolgokat nagyon lerövidített formában kellett is bemutatni, remélem, néhány lényeges jellemzőt elég jól kidolgoztam. Kérdéseket, észrevételeket mindig szívesen fogadunk!

„Egy igazi német férfi nem szereti Franzent. De szereti inni a boraikat.” Így áll ez Goethe Faustjában. Ha visszatekintünk a történelembe, a francia-német kapcsolatokat többnyire nem a barátság jellemezte. A 17. századtól Franciaország Európa legerősebb hatalmává vált, és egy modern nemzetállam, egy uralkodó, egy nyelv, egy felekezet előfutáraként emelkedett ki. A Német Nemzet Szent Római Birodalma ezzel szemben nem volt sem szent, sem nem római, sem nem birodalom, hanem különböző fejedelemségek foltja, amelyek egymással szemben álltak, és olykor hevesen harcoltak. Emellett a leghatalmasabb dinasztiák, a Habsburgok és a Hohenzollernék jelentős területeket birtokoltak a birodalmon kívül. Franciaország a spanyol örökösödési háború idején terjeszkedett északra és nyugatra, szövetségeseket szerezve a német fejedelmek között, köztük Köln érsét és bajor herceget. Később egy ideig a Franciaország és Ausztria közötti ellentét az európai hatalmi politika egyik alapvető állandója volt. Később, a hétéves háború idején Franciaország először Poroszországgal szövetkezett Ausztria ellen, majd amikor a közeledés közeledett Poroszország és a Nagy-Britannia között, Franciaország veszélyt látott benne, oldalt váltott és védelmi szövetséget kötött Ausztriával.

A fedélzetet 1789-ben a francia forradalommal teljesen átalakították. Európa valamennyi fejedelme egzisztenciális veszélyként ismerte fel a forradalmi Franciaországot, Nagy-Britannia, Ausztria, Oroszország, Portugália, Nápoly, a pápai államok és mások különféle koalíciós háborúkban harcoltak Franciaország ellen. Ugyanakkor ezekben az országokban, de különösen Németországban vannak olyanok, akik a francia forradalomban lehetőséget látnak arra, hogy megváltoztassák hazájuk elavult területi és hatalmi struktúráit, és ezért reményeiket a forradalmi viszonyok felé helyezik. Franciaország. A területi struktúrákat tekintve sok minden történt a forradalmi háborúk során, a közvetlenül a Birodalom alá tartozó mintegy 1.800 birtok mintegy háromtucatnyi független állammá vált, amelyek egy része még meglehetősen kicsi volt. A Habsburg területeken kívül Poroszország, Bajorország, Württemberg és Baden maradt a legnagyobb állam. De a remény, hogy Franciaország elviszi a forradalom fáklyáját Németországba, gyorsan szertefoszlott. 1804-ben Napóleon császárrá koronáztatta magát. Franciaország reményei a demokrácia terjedésére így beteljesülnek. (Beethoven, aki azt tervezte, hogy 3. szimfóniáját Napóleonnak ajánlja, ettől eltekint, most Eroicának nevezi). Így 1814/15-ben minden liberális és haladó gondolkodású ember fejedelmei oldalán találta magát, hogy megszabaduljon az imperialista francia idegen uralomtól.

Európát ezután rövid időre a helyreállító Szent Szövetség uralja. De már 1830-ban a gall kakas másodszor is megszólalt (Heinrich Hein) és ismét 1848-ban. Ez inspirálta a németországi liberális erőket is, akik egy demokratikusabb Németországról álmodoztak. De a franciákkal ellentétben a németek soha nem voltak hajlandók egyszerűen elüldözni uralkodóikat. A fejedelmek pedig kezdetben hajlandók voltak a kompromisszumra, többnyire liberális „márciusi minisztereket” neveztek ki, de végül a porosz király elutasította a neki felkínált birodalmi méltóságot. Ez azt jelentette, hogy a német egység és a Birodalom alkotmánya megbukott. A következő két évtizedben Poroszország egyre erősebb lett Kis-Németországban (Ausztria nélkül), ahol Bismarck lett a miniszterelnök. Meg volt győződve arról, hogy a birodalmi egység csak a Franciaország elleni győztes háborúval valósítható meg, amelyet ennek következtében ő provokált ki (Emser Depesche). Poroszország és szövetségesei megnyerték a háborút, és 1871-ben megalapították a Német Birodalmat. Ebből az alkalomból megalázó békét kényszerítettek Franciaországra, Franciaországnak át kellett engednie Elzászt és Lotaringiát Németországnak, és 5 milliárd frank jóvátételt fizetnie (pl. Frigyes német trónörökös kegyetlennek nevezte ezt a követelést). 43 évvel később Franciaország és Németország ismét ellenséges volt egymással. A Németország számára vesztes oldalon végződő első világháború után ezúttal a franciák kényszerítenek nagyon kemény feltételeket Németország számára a versailles-i békeszerződésben. (Mellesleg történelmileg egyértelműen helytelen, hogy a Versailles-i Szerződés feltételei jelentősen hozzájárultak Hitler felemelkedéséhez, ami csak 10 évvel később kezdődött, amikor a viszonylag instabil Weimari Köztársaságot megrázta a nagy gazdasági világválság).

Húsz évvel az első világháború vége után a hitleri Németország megkezdte a második világháborút, és – Hollandia és Belgium semlegességét figyelmen kívül hagyva – néhány napon belül villámháborúban legyőzte Franciaországot. De Gaulle tábornok, aki addig a francia védelmi minisztérium államtitkára volt, Londonba menekült, és egy évvel később ott megalapította a francia emigráns kormányt. Párizs három évvel később felszabadult, és amikor Németország 1 májusában feltétel nélkül kapitulált, Franciaország a győztes hatalmak közé tartozott. Németországot megszállási övezetekre osztották, miután 2-ben hidegháború kezdődött a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között, két évvel később a három nyugati zónában megalakult a Német Szövetségi Köztársaság. Franciaország és Németország hirtelen ugyanannak a globális politikai tábornak a része volt.

Szerencse volt a történelemben, hogy mindkét országban, Franciaországban előrelátó politikusok töltöttek be kulcspozíciókat Robert Schuman és Jean Monnet, Németországban Konrad Adenauer. Így jött létre az Európai Szén- és Acélközösség, amelyet általában Montanunionnak hívnak. Ebből alakult ki 1957-ben az Európai Gazdasági Közösség (EGK). 1959-ben De Gaulle lett Franciaország elnöke, vele együtt Konrad Adenauer kidolgozta a német-francia konzultációk rendszerét. A két politikusnak sikerült lehorgonyoznia a francia-német barátság gondolatát az emberek szívében mindkét országban. Az 1993-as Maastrichti Szerződés az EGK-t az Európai Unióvá változtatta, amely mára 27 tagállamot számlál.

Ahogyan 200 éve fennmaradt Németország kis államrendszere, úgy ma is az egységes és erős Európai Unió továbbfejlesztése a célja, amely a virágzó és békésen együttélő Európa garanciája kell, hogy legyen. Geopolitikailag évtizedek óta nem egy bipolaritásunk van, hanem három világhatalom, az USA, Oroszország és Kína. A nemzetek békés együttélése csak akkor válhat hasznot, ha Európa erős erőként csatlakozik hozzá. Egy ilyen fejlődés alapja a stabil francia-német barátság lehet és kell is.

 Vive l'amitié franco-allemande             


„Franciaország és Németország arra törekszik, hogy tovább bővítse a francia-német együttműködést, hogy megfeleljen a következő évtizedek politikai, társadalmi, gazdasági és technológiai kihívásainak. Különösen a virágzóbb és versenyképesebb, szuverén, egyesült és demokratikus Európa felé való előrelépésről van szó. Célunk, hogy közös álláspontokat alakítsunk ki minden fontos európai és nemzetközi kérdésben.”

Közös nyilatkozat az Elysée-i Szerződés 55. évfordulójáról (22. január 2018.)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

A bejegyzés értékeléséhez kattintson a csillagokra!

Átlagos értékelés 5 / 5. Vélemények száma: 1

Még nincsenek vélemények.

Sajnálom, hogy a bejegyzés nem volt hasznos számodra!

Hadd javítsam ezt a bejegyzést!

Hogyan javíthatom ezt a bejegyzést?

Oldalmegtekintések: 10 | Ma: 1 | 22.10.2023. október XNUMX-től számítva

Ossza meg: