Kiemelt fotó: Részlet Albrecht Dürer lovagja, a halál és az ördög című művéből (1513)
Meggyőződött európaiként nagyon nehéz megírnom ezt a cikket, de egyre nehezebb csukva tartani a szemem, és egyszerűen figyelmen kívül hagyni a legújabb fejleményeket és azok hatásait.
Már korábban is volt elég jel: bankválság, fokozott migráció, globális felmelegedés – hogy csak a leghíresebbeket említsem. De figyelmen kívül hagytuk mindegyiket, és nagy örömmel láttuk, hogy képviselőink mindent megtettek azért, hogy letargikusak maradjunk. Mert aligha egyikünk akart nélkülözni a következő Malle-látogatást, vagy akár az Oktoberfest közelgő falatozását.
És ha a kerítésoszlopra való utalás nem elég, annak figyelmeztető jelzésnek kell lennie. Ezzel kezdődött BREXIT, az Egyesült Királyság önkéntes kilépése az Európai Unióból. Nemcsak a felelős politikusoknak kellene végre felébredniük itt, hanem nekünk, uniós polgároknak is el kellett volna fogadnunk saját szuverén felelősségünket.
A második figyelmeztető jel most a COVID-19, amely nagyon fájdalmas emlékeztető mindannyiunk számára, hogy akár tetszik, akár nem, mindannyian egy bolygón élünk, és senki sem tudja véglegesen elszigetelni magát.
És ha ez a két figyelmeztető jel nem lenne elég ahhoz, hogy először az Európai Uniót, majd közvetlenül utána az egész civilizációnkat tönkretegye, vagy ami igazán remélhető, akkor végül ahhoz vezet, hogy az elsődleges folyamatainkat legalább egyszer háttérbe szorítjuk. Kezdve emberré válni, jön a harmadik és egyben utolsó figyelmeztetés: a balti államok annektálása az Orosz Föderáció által.
Ez a harmadik figyelmeztető jel mindannyiunk számára világossá teszi, hogy a Potyomkin falvak nem megélhetés. És ezzel az utolsó felismeréssel nyugati világunk romokba fog süllyedni és vele együtt maga az európai eszme is.
Az európai eszme az elmúlt évezredek rossz tapasztalataiból kristályosodott ki, és nemcsak az emberi interakció egészére kínál életképes megoldásokat, hanem kezdettől fogva mindenkinek biztonságot és jólétet ígért.
És ez volt az oka annak is, hogy olyan sokan lelkesedtek az európai eszméért, és hogy egész országok csatlakoztak boldogan és lobogva lobogva az Európai Unióhoz.
Ennek során a legtöbben megfeledkeztek arról, hogy először is „biztonság és jólét számára hogy"Másodszor pedig az egy tegyen érte valamit, ha nem is kell tennie.
A „nagy ügy” egy olyan európai szövetségi állam létrehozása volt, amely képes mindenki érdekeit megvédeni, és mindenki számára biztonságot és jólétet teremteni. A megállapodás nem egy „féléletű konföderáció” létrehozásáról szólt, ahol a csoportok, nem is beszélve az egyének általi cseresznyeszedés „állami ok”-ra emelkedik.
A "nagy dolog" az is volt, hogy ez az európai szövetségi állam példaképül szolgált a világ többi része számára, és hozzájárult ahhoz, hogy az egész világ jobb hellyé váljon az élethez, végső soron mindenki számára garantálva a biztonságot és a jólétet. A megállapodás nem arról szólt, hogy az „egy Európa” ismét a világ többi része fölé emelkedik, hasznot húz belőle, és megpróbálja megvédeni az általa generált jólétet a világ lakosságának több mint 90%-ával szemben.
A "nagy ügy" működhet, ezért a világ többi része 1945 után Európára nézett, támogatta, és remélte, hogy az Európában kialakuló siker hamarosan önmagára is pozitív hatással lesz.
De amit a világ most lát Európában a 21. században, az az ismerős: kisállamok, egoizmus, nacionalizmus, irigység, neheztelés, sovinizmus és még rasszizmus is – amelyek bizonyíthatóan nem sikeres modellek!
Kedves polgártársaim és az Unió polgáraim, soha senki nem ígérte nekünk, hogy a demokrácia és a föderalizmus könnyű, nem beszélve arról, hogy könnyű egy világban élni.
Biztosak voltunk azonban, hogy ha ezt a fáradságos és hosszadalmas utat követjük, többé nem kell háborút szenvednünk, és így nagyobb jólétben lesz részünk, mint korábban nagyszüleink.
Ez kivitelezhető!
Ehhez azonban európai szövetségi államot is kell vetnünk, és nem csak állandóan aratni akarunk.
"Ember leszel... Sikeres leszel."
Harold Pinter, A születésnapi parti (1959)
"Ha nem érdekelne, mi történt velem,
Pink Floyd Malacok a szárnyon (első rész)
És nem törődtem veled,
cikcakkban haladnánk az unalom és a fájdalom között,
Időnként felpillantva az esőben,
Azon tűnődöm, hogy a bogarak közül melyiket lehet hibáztatni
És disznókat figyelni a szárnyon.
Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) preambuluma kimondja, hogy a szerződést aláíró felek eltökélt szándéka, hogy „az Európai Közösség megalapításával megindult európai integrációs folyamatot új szintre emeljék”. Ezzel a nyilatkozattal az EU-tagok két kötelezettség: az európai integrációs folyamat folytatása és az Európai Unió jövőjének alakítása (és nem a fejlődés visszafordítása). Érdekesség, hogy a britek Unióban tartása érdekében az EU felajánlotta, hogy a népszavazás előtt felmenti őket ettől a deklamációs céltól. Az Egyesült Királyság számára már nem lett volna kötelező az EU további fejlődésének célja. Azt hittem, ez egy veszélyes kísérlet a britek visszatartására. Ironikus módon azt az országot, amely a gazdaságon túl nem gondolt sokat az Európai Unióról, kifejezetten mentesíteni kellene az Unió további fejlődéséért való közös felelősség alól? A Brexit – akármilyen kedvezőtlen is lesz Európa-szerte – megmentette az EU-t attól, hogy megtudja, mi történik, ha a közösségben van egy hivatalosan jóváhagyott fékező.
De vajon az Egyesült Királyság távozása felszabadítja-e a maradék 27-et? Vajon most újra felgyorsulhat az európai integrációs folyamat? Például azok, akik maradnak, a koronaválságban látják-e az EU jövőjének aktív alakításának lehetőségét, vagy elégedettek lesznek a status quóval, és nemzeti céljaikat követik: Minél kevesebbet fizessenek be; minél többet kihozni belőle; és ha a polgárok elégedetlenek egy döntéssel, Brüsszelt hibáztatják?
A 24.4.2020. április 19-i vitához Heinrich Kümmerle három menetekelt nevezett meg – három baljós figyelmeztetést az EU jövője szempontjából: a Brexit, a Covid XNUMX és a balti államok Oroszországi Föderáció általi annektálása. Hozzájárulásából érződik a meggyőződéses európainak az Unió helyzetével kapcsolatos elégedetlensége és türelmetlensége. Kümmerle az Európa Unió régi célját idézi: egy európai szövetségi állam létrehozását. Osztom az elmúlt évek helyzetével kapcsolatos elégedetlenségét – európai önelégültségről lehetne beszélni.
Számos figyelmeztető hang hallatszik Brüsszel és mindenekelőtt az állam- és kormányfők tanácsa felé, amelynek meg kell hoznia az EU alapvető döntéseit:
"Meg kell akadályozni, hogy a válság által különösen érintett tagállamok és régiók lemaradjanak, és a polgárok csalódottan forduljanak el az Uniótól."
(Rudolf Stahl; a Pekingi Egyetem HSBC Business School professzora és
vendégprofesszor a bruges-i Europa-College-n; Esszé "Az igazság pillanata"
IPG – Nemzetközi Politika és Társadalom – 22.4.2020. április XNUMX.)
A felhíváshoz még hozzá lehetne tenni: Meg kell akadályozni, hogy a válság által különösen érintett tagállamok fiataljai többé ne tartsák fontosnak az európai integráció gondolatát.
Nem lenne értelme feladni az egész EU-t – bármennyire is hiányos és bármilyen bírálható is –, és mindent elölről kezdeni. Nincs "semmink" Európában, újra mozgásba kell hozni azt, ami "ott". A korábbi európai megbeszélések során néha megkérdeztem: Mi a legsürgősebb? Hol kell újraindítani az integrációs folyamatot? Jo Leinen (EP-képviselő) új konvent létrehozását javasolta, hogy platformot teremtsen egy új európai megbeszéléshez. Azt kontrázták neki, hogy szerződésmódosítások z.Zt. amúgy sem sikerült elérni – a javaslat valahol a fájlokban van.
Nagyon kis lépésekkel átláthatóbbá lehetne tenni az EU-t. Mi történne, ha a Tanácsban folyó viták részben nyilvánossá válnának? A polgárok így jobban látnák, ki mit képvisel Európában.
Jelentős segélyprogramról döntött a Tanács a bajba jutott tagállamok számára - a munkanélküli segélyek, a tagállami hitelek, valamint a kis- és középvállalkozások hiteleinek támogatására -, az EU is megmutatja, hogy szolidaritásra épülő közösség. Az újjáépítési alapot még a Bizottságnak kell megterveznie, majd a Tanácsnak kell döntenie. Az egyezség az Európai Stabilitási Mechanizmuson (ESM) keresztül valósul meg. Emlékeztetni kell arra, hogy bár a legtöbb uniós tagállam a pénzügyi válság során létrehozott ESM-hez tartozik, önálló jogi személyként intézményileg független az Európai Uniótól, azaz sem a Bizottság, sem az EU Parlament formálisan nem vesz részt az ESM döntéseiben. Itt van az egyik pont, amelyet európai demokratikus deficitnek nevezhetünk.
Nem lehetne-e „valódi” európai intézményt létrehozni, ha az újjáépítési alapot – az Európai Marshall-tervet – tovább bővítenék? Ez lehet az egyik európai pénzügyminiszter feladata.
Idén júliusban Németország veszi át az EU Tanácsának elnöki tisztét. A kancellár a következőt tűzte ki célul: „... hogy a német elnökség végén több Európánk legyen, és olyan Európánk legyen, amely jobban megfelel a 21. századnak, mint manapság.” Sok európai meggyőződött róla, köztük Heinrich Kümmerle és jómagam is. , nagyon remélem...