Bejegyzés fotó: Választási dokumentumok | © Pixabay
Néhány éve még egyáltalán nem volt probléma, hogy egy demokrata éljen passzív szavazati jogával, mert a Bonni Köztársaságban megfelelő pártok jöttek létre, amelyek szinte minden demokratikus meggyőződésre megfelelő ajánlatot tudtak tenni.
A Németországi Kereszténydemokrata Unióban fellelhető keresztény, de nem felekezeti konzervativizmus követői (CDU) képviselőjük. Hogy a CDU megengedte, és egy szétszakadt csoport, nevezetesen a bajor Keresztényszociális Unió.Keresztényszociális Unió), felszabaduló teret, csak kezdetben koronázta meg a siker, és a mai napig nem csak teherré, de valós veszélyt is jelent a CDU számára.
A CSU az elmúlt évtizedekben annyira eltávolodott eredeti alapelveitől, hogy a jobboldali nacionalista körök gyülekezőhelyévé vált, amelyek immár „értékszövetségként” kezdenek átterjedni a CDU-ba is.
A Szabad Demokrata Párt (FDP) mint politikai otthon.
A harmadik politikai erő a Németországi Szociáldemokrata Párt lett.SPD) visszatért, és a szocializmusról lemondva erős és elkötelezett hívekre talált az egész lakosság körében.
Sajnos mindhárom demokratikus párt kezdettől fogva nem tudott szabadulni a volt nemzetiszocialistáktól, mert a lehetőség szerint „néppárttá” való törekvésükben mindhárom nagyon szélesen megnyílt a politikai peremek felé. .
Ez a három párt 1989 után ismét elkövette ezt a hibát, és könnyedén befogadta soraiba az egykori sztálinistákat, kommunistákat és valódi szocialistákat.
Ezzel mindenki engedett annak a tévhitnek, hogy a saját pártstruktúráján belül „beszippanthatja” a totalitáriusokat a demokratákba. A pártoknak azonban csak úgy sikerült, és többé-kevésbé jól, minimálisra csökkenteni a radikális pártok megjelenését azzal, hogy ennek megfelelően többször is kiszolgálták saját „peremvidékeiket”.
A CDU nagy örömmel bízta meg ezt a feladatot a CSU-val, amely szintén nagyon hamar jól érezte magát ebben a szerepkörben.
Az igazán érdekes azonban az volt, hogy a Bonni Köztársaságban nem a liberalizmus és a konzervativizmus kristályosodott ki ellenpólusként, hanem a szociáldemokrácia vált a konzervativizmus ellenpólusává, ami valószínűleg inkább az állampolgárok harmónia utáni vágyának volt köszönhető. „ezer éves” diktatúrát élve át. Ezzel az a probléma, hogy mindkét párt politikai ideológiájában kezdettől fogva túlságosan hasonlított egymásra, és csak a saját peremén keresztül tudtak olyan megkülönböztetést elérni, amelyet a választók képviselni tudtak.
Elsőként a liberálisok estek áldozatul ennek a problémának, akiknek soha nem sikerült igazán visszaállítaniuk a liberalizmust Németországban. Valószínűleg az utolsó liberális gondolkodó Ralph Dahrendorf, ezzel már nagyon korán foglalkozott konfliktuselméletében, amelyben a demokratikus vitákban a konfliktust hirdette, hogy végül a demokráciát mint egészet életben tudja tartani. Valószínűleg a képzett munkaerő hiánya miatt, bár ez a helyzet a mai napig tovább romlott, a Bonni Köztársaság végére a felek már nem tudták továbbvinni saját elképzeléseiket és tartalmaikat, és szembeállítani azokat a többi pártéval. szállít.
A bonni köztársaság ezzel egy jó közérzetű demokráciává változott, amely a polgárokat általában, de különösen a párttagokat megkímélte a konfliktusos vitáktól vagy akár a drasztikus és nagy jelentőségű döntésektől, így ez a sikeresnek vélt modell a Berlini Köztársaságban is folytatódott.
Ez végül és egészen logikusan egyre többre vezetett Politikusokakik inkább a hajukkal csillognak, mint az agyukkal.
Ez oda is vezetett, hogy a választók egyre jobban elhatárolták magukat választójoguktól, és még ma is nehéz őket az urnákhoz csábítani.
Ez azonban egy „érintett párthoz” is vezetett, amely nem ismeri a saját tartalmát, és csak a három említett párt gondolatait és tartalmát használja fel, a lakosság hangulatától függően, és most sikerült csatlakoznia a Berlini Köztársasághoz, hogy létrehozza a szavazók a negyedik erő.
Az érdekes az, hogy ez a "párt" szándékosan használta ki a demokratikus peremeket, hogy minél hamarabb maga legyen a "néppárt".
Mindez oda vezet, hogy demokráciánkban két komoly probléma is felismerhető:
Először is, a pártok nem a peremeiket „kerekítették”, hanem a bázisukat és a választóikat.
Másodszor, ma már az a helyzet, hogy a politikai konfliktusokat nem produktívan bonyolítják le a demokratikus pártokon belül, hanem a politikai peremek és új képviselőik megkérdőjelezik a jó közérzetű demokráciánk egészét.
A demokratikus dilemma itt az, hogy ezt a konfliktust az állampolgároknak és a választóknak most maguknak kell rendezniük a totalitárius eszmék képviselőivel.
Természetesen ez lenne a pártok és képviselőik elsődleges feladata, de kinek kell ezt megtennie?
Kérem, nevezzen meg öt olyan politikust, akik a szociáldemokráciában élnek, és képesek megértetni őket velünk, állampolgárokkal.
Kérem, nevezzen meg öt olyan politikust, aki keresztény konzervativizmust él, és ezt érthetővé is tudja tenni számunkra, polgárok számára.
Kérem, nevezzen meg öt olyan politikust, aki éli a liberalizmust, és ezt érthetővé tudja tenni számunkra, állampolgárok számára.
Állítom, ha legalább ezt a 15 politikust összehozzuk, máris elkezdődne egy olyan defenzív demokrácia kialakítása hazánkban, amely ismét marginalizálja az adott politikai peremeket, és szembesül minden társadalmi és nem ember által előidézett kihívással.
Valóban sok a tennivaló; mi is foglalkozunk vele?!
– Van a legcsekélyebb fogalma is, mi az az erkölcsi és etikai dilemma?
Jack Nicholson mint Jack Torrance a The Shiningben (1980)
