Posztfotó: örök lángom | © Shutterstock
Nem sokat tudok az olvasóimról. Ez is az állandó tippjei Detlef Stern tartozom, ki szeret emlékeztetni, hogy nem teszel meg mindent, még ha tehetnéd sem. Nem utal erkölcsi alapelvre, hanem folyamatosan emlékeztet az Általános Adatvédelmi Szabályzat növekvő túlzásaira.
Olvasóim egy része szívesen válaszol időnként e-mailben vagy személyes találkozón a bejegyzéseimre. Kevesen élnek a weblog adta lehetőségekkel és írnak hozzá megfelelő megjegyzést, vesznek részt a nemrég biztosított fórumon vagy hagyj egy megjegyzést a blogon. Más olvasók feliratkoztak, és e-mailben értesülnek az új blogbejegyzésekről.
És ezek azok az olvasók, akikről meg tudom alkotni a saját véleményemet – mellesleg nagyon pozitívat!
Számomra olvasóközönségem nagy része az internet sötétjében rejtőzik. Csak azt látom, hogy ezek az olvasók itt léteznek, a találatok száma és az országbeosztások, illetve a "nemzetközi" weblog oldalaim hívásai alapján. Azt, hogy ezek az olvasók valóban léteznek, a hirdetőcégek és szolgáltatók megkeresései is megerősítik, akik egyébként nem vennének tudomást a blogomról.
Ezért ajánlom ezt a blogbejegyzést az ismeretlen olvasónak, és gyújtom fel a fenti "örök" fényt a többiek nevében.
Kedves ismeretlen olvasó!
Danke, dass es Sie gibt. Zwar weiß ich nicht, wer Sie sind oder wo Sie leben und arbeiten, dennoch dürften wir doch so einiges an Gemeinsamkeiten haben. Zumindest denken wir über unsere Welt sowie uns selber nach und hören dazu auch gerne die Meinungen anderer.
Nemrég voltam Thomas Michael, az egyik olvasóm, akit személyesen ismerek és nagyon tisztelek, milyen elvárásaim lennének az olvasókkal szemben? Osztom azt a véleményét, hogy sok polgártárs kritikus és gondolkodó az úton. Sajnos azonban ebből nem sok haszna van a közösségnek, ha tudásukat, kételyeiket többnyire magukban tartják.
Douglas Adams Ezt nagyon találóan fogalmazta meg a "Stoppos kalauz a galaxishoz" című rádiójátékában, és mellékesen megemlítette, hogy röviddel azelőtt, hogy a Vogonok elpusztították világunkat, egy emberi lény megtalálta a megoldást az univerzum összes problémájára. És akkor tudatja velünk, hogy ez a megoldás nem "42".
Da ich Sie, lieber unbekannter Leser, nicht kenne, fällt es mir schwer, auch eine Erwartungshaltung an Sie zu formulieren. Aber freuen würde ich mich darüber, wenn Sie — wenigstens ab und zu — aus der Deckung kommen und Ihre Meinung zu den hier im Weblog angebotenen Meinungen, Vermutungen und Behauptungen kundtun.
Mert ha mi emberek vagyunk valami, akkor egyfajta kommunikációs tér, ami azért létezik, mert minél több különböző vélemény, nézet találkozik, dörzsölődik egymáshoz és lassan, de biztosan közös képet alkotunk a jelenlegiről annak ellenére vagy éppen azért. a konfliktusok valósággá válnak.
És minél jobban kommunikálunk egymással, annál jobb a jelenlegi kép saját valóságunkról.
Kedves ismeretlen olvasó, tudom, hogy ez nem egyszerű, főleg, ha felteszi a saját gondolatait a világhálóra, amely elfogadja őket, de villámhárítóként egyenesen a digitális nirvánába vezeti őket.
Und so freut es mich weiterhin, dass ich weiß, dass es Sie gibt. Und hoffe, dass manche meiner Gedankengänge Sie auch zum Widerspruch anregen und Sie dadurch für sich selber das Eine oder Andere neu denken können.
„Ha megengednék, hogy meghatározzam a kor értelmetlenségét, csak egy dolog jöhetne szóba: a kommunikáció. A szerző nem kommunikál olvasójával. Igyekszik elcsábítani, szórakoztatni, provokálni, felpezsdíteni. Micsoda (még élő) belső mozdulatok és megfelelő kifejezések tárháza emészt fel egy ilyen brutális szemétszó! Férfi és nő nem kommunikál egymással. A sokrétű találós kérdések, amelyeket egymásnak feladnak, megtalálják a legóvatlanabb megoldást, amint ez az értelmetlen fogalom közéjük kerül. Azt a katolikust, aki azt hiszi, hogy Istennel kommunikál, a helyszínen ki kell zárni. Az ember imádkozik Istenhez, és nem beszélget, hanem szentáldozást vesz. Minden boldog és hiábavaló próbálkozásunk a világgal való kommunikációra, önmagunk megérintésére és befolyásolására, érzelmeink és szándékaink sokfélesége áldozatul esik a szociotechnikai gyorsírás pusztaságának és egyhangúságának. Ezzel bátorítjuk az értelmetleneket, akik nagy étvággyal eszik nyelvünket.”
Bodo Strauss, Az alatta lévő lábujjhegyen (2004: 41)
