munkahely

5
(1)

Kiemelt fotó: Heilbronn Városi Könyvtár

A jelenlegi élethelyzetemben az a szép, hogy magam dönthetem el, hogy akarok-e dolgozni, mikor és hogyan. És a legjobb az egészben az, hogy miután rájövök, hogy ez a munka nem produktív, és a legkevésbé sem szórakoztató, csak engem hibáztathatok érte. Aztán azonnal elveszítem a türelmem, és figyelmeztetés nélkül elbocsátom magam és ezt! — Ezt már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna engednem magamnak.

Ám ennek van egy nagyon szép mellékhatása is, hiszen aki tud erről a tényről, az nem csak a "fun factort" próbálja folyamatosan szemmel tartani, hanem mindent megtesz azért, hogy ne tévessze szem elől a korábban közösen kitűzött célokat, hogy veszítsenek.

Ezzel csak az a baj, hogy utána még az is előfordulhat, hogy némi lelkiismeret-furdalással felveheti az elvégzett munka jutalmát, elvégre évtizedek óta azon kalapáltunk, hogy a munka nem lehet szórakozás – legalábbis nem igazi munka. . Ezért is örülök annak, hogy többnyire a munkámat szolgáltam és nem dolgoztam – így mindig megengedhettem magamnak, hogy a legirreálisabb helyzetekben se tévessze szem elől a mókás faktort. És amikor valami ilyesmi egyáltalán nem volt lehetséges, rendkívül megnyugtató volt a tudat, hogy valójában vannak olyanok, akik egész életükben kényszernek és kellemetlen dolognak tekintik a munkát.

Azt is mondhatom, hogy nagyon kellemes volt, hogy az egész szakmai életemet olyan munkákban tölthettem, amelyekben mindegyikben volt legalább valami kalandos. És amikor életkoromból adódóan az irodaszinteket is megismerhettem, ezek már a virtualitáshoz és a nagyon rugalmas mobilitáshoz társultak, így ismét önmagukban kalandot jelentettek. Így soha nem panaszkodhattam, és már az 1990-es években átéltem mindazokat a munkahelyi tapasztalatokat, amelyekkel manapság az emberek olyan szép kihívásokkal szembesülnek, amelyekre jó ránézni. Sokunk számára pedig a Powerpoint-bemutatók és a videocsevegés már teljesen idejétmúlt dolognak számított a nemes években, ami könnyeket csal a szemembe a mai előadásokkal. Csak amikor egy frissen végzett egyetemi végzettség azt tanácsolja, hogy javítsam a saját prezentációimat Powerpointtal, akkor szűnik meg a félelem. De egy professzor barátomtól tudom, hogy ilyesmit valójában még mindig tanítanak, legalábbis az egyetemeken – minden bizonnyal azok, akik nemrég fényképezték le írásvetítős diákjaikat, és most diavetítéssel ajándékozzák meg a meghökkent hallgatókat.

De időközben lassan általánossá válnak az olyan munkakörnyezetek, mint a coworking terek és az otthoni iroda, amelyek a régi években egyszerűen egy kellemes munkakörnyezet részei voltak, de sajnos még nem tudtak ilyen nagyszerű neveket kitalálni. A kortárs dolgok talán csak akkor ragadnak meg minket, ha szexi nevük is van.

Szeretek visszagondolni az 1990-es évekre, amikor vezetés közben összefoglaltam a Nokia Communicatoron végzett munkám eredményeit, és elküldtem a főnökömnek e-mailben vagy faxon, a távoli állomás konfigurációjától függően. És ha azt akarta, hogy jól nézzen ki, felvett egy titkárnőt, és alá kellett tennem az aláírásomat, amikor visszaértem az irodába. És akkor is PowerPoint prezentációk mutatták be a lényeget, és ha voltak képek, akkor néhány meztelen ember, akit egy-két másodpercre lehetett látni, csak hogy felkeltsék a közönség figyelmét.

De elég a régi szép időkből. Mostantól saját otthoni irodám van – teljesen magamnak –, és mivel a COVID-19 idején számos munkahelyen tudtam rácsodálkozni videokonferencián keresztül, és különösen lenyűgözött a Detlef sztárjas munkahelyén, egy kis luxussal is szerettem volna kényeztetni magam, biztosította a számomra megfelelő felszerelést.

Egy igazi és kényelmes irodai szék mellett van egy még kényelmesebb ágyam, közvetlenül egy íróasztal mellett, ahol bőven van hely. Az íróasztal nagyméretű számítógép-képernyővel rendelkezik, amely alkalmas kutatásra és TV-nézésre. A munkához és a kötelező videokonferenciákhoz saját gépem van, és ha ez nem megy a virtuális operációs rendszerekkel, akkor van egy másik számítógépem Windows operációs rendszerrel. És az igazán egyetlen újdonság – ami egyébként nagyon jól működik – a metaverzum virtuális irodái, amelyek szintén egyre vonzóbbak.

Az otthoni irodámból már csak egy nagyon specifikus eszpresszógép és egy mini hűtőszekrény hiányzik, bár ezt még nem döntöttem el.

Ehhez továbbra is a mobil munka jól bevált koncepcióira támaszkodhatok, ami érdekes módon még mindig nagyon jól megfér túlárazott és nem hatékony co-working terek nélkül. A repülőterek még mindig ideálisak az első összejövetelekre, később pedig a közkönyvtárak nagyon jól felszerelt munkahelyeit használják. A további megbeszélésekhez továbbra is a szép szállodai előcsarnok a legjobb választás.

És az egyetlen dolog, ami igazán változott az évtizedek során, az az, hogy a megszokott érmék helyett már a könyvtári kártyákat is fel lehet mutatni.

Végső soron azonban a messze túlméretezett vállalati központok státuszszimbólumai továbbra is érvényesülni fognak, hiszen ez továbbra is és kizárólag azon múlik, hogy az ember mennyi pénzt tesz a homokba. És az ember szereti, ha ezen összegek mennyiségével mérik. Ezt jól láthatja a Googleplexben, az Apple Parkban, az Amazon központjában vagy a sok más új vállalati központban, amelyek a lehető legtöbb alkalmazottat tömörítik egy helyen – többek között itt Heilbronnban és a környéken.


"Az a munka, ami tiszta fáradság, amelyet kizárólag a megkeresett pénz kedvéért végeznek, szintén puszta szorgalom, mert inkább elkábító, semmint önfejlesztés."

Mortimer Adler, Jövőkép: Tizenkét ötlet egy jobb élethez és egy jobb társadalomhoz (1984)

Mennyire volt hasznos ez a bejegyzés?

A bejegyzés értékeléséhez kattintson a csillagokra!

Átlagos értékelés 5 / 5. Vélemények száma: 1

Még nincsenek vélemények.

Sajnálom, hogy a bejegyzés nem volt hasznos számodra!

Hadd javítsam ezt a bejegyzést!

Hogyan javíthatom ezt a bejegyzést?

Oldalmegtekintések: 5 | Ma: 1 | 22.10.2023. október XNUMX-től számítva

Ossza meg: